Monotonitás

Reggel 6 órás beszélgetések közül az egyik gyöngyszem.

- Én már késésben vagyok?
- Nem tudom, hogy te miben vagy, de én úgy érzem túl korán keltem fel.

Talán mással is megesett már, hogy pontosan kiszámította hány óra múlva kell felkelnie, beállította az ébresztőórát, még egyszer végiggondolta, igen, akkor már muszáj lesz azaz ébredés, kávé, készülődés és a trolit is el kell érni, igen ez így jó lesz, gondolja. Majd reggel, igen, pontosan a beállított időpontban, szól a lágy - s, imádott - dallam, szundi, még 5 percet, bele volt kalkulálva úgyis.
Aztán ez az idő is letelik, macskája mindeközben kedvesen mászik fel a nyakába, hideg orrát mintegy feladatképp dörgöli a gazdi arcához, puha mackó, fülbe nyávogás - igazából éhes vagyok, kelj már fel baszki - . Gazdi felkel, etet, tejbe kávét önt, majd rájön fordítva kellett volna, mindegy, így is jó lesz, már hűvös a levegő a szobában, de vétek lenne fűtést kapcsolni félóra készülődésért.
Áll a tükör előtt, az arcát méregeti, arra gondol változott-e valami a tegnap esti mosdás óta, semmi, csak az egy évvel ezelőttivel összehasonlítva, az meg már rég volt, homályba mosódóan rég, maximum egy érzés marad, akkor mintha szebb lett volna ez a tükör vagy legalábbis tisztább.
Már induló hang zavarja meg - megyek, vigyázz magadra -. Bólint. Menj csak. Ehhez még nincs erő, visszafordul a konyhába egy újabb korty kávéért. Újra a fürdőben, meleg víz, arcot mos, mi lesz ma, mindegy is, csak aludni kellene még, nem, jó lesz ez, tegnap is jó volt, vagy afféle, aludhattam volna még - ja lehet, válaszol valaki belülről - lehetett volna még. Milyen egyszerű ez a reggel, szinte már kész is van, nincs kedve többhöz, - de mégis nő vagyok, francba, legalább egy kis szempillaspirál kellene, jó, ennyi elég lesz, a hajamat meg csak összefogom . - Tökéletes - mondja és elhiszi.
Túl korán lett kész. Az ágy szélén ül és unottan lapozgatja egy irodalmi folyóirat utolsó számát, még egy írást elolvas, nem tetszik neki, nem ért egyet, aztán mégis megbékél vele és jónak könyveli el, művészet, gondolja, egyet jelent a szerelemmel, nincs benne rossz mű, csak más, ízléstől különböző, s, az elindított gondolatmenet révén, arra jut - tetszik, inspirált -.
Végre indulhat, de a forgalom megváltozott. Másik megállóba sétál, ide meg 7 perccel később ér a busz. Mindegy. Így is beér, nem bosszankodik, nincs miért. Semmi jelentősége nincs annak, hogy korábban kelt fel 20 perccel, mert azt hitte szüksége lesz rá, semmi jelentősége ennek a pár perc plusz várakozásnak és annak sincs, hogy megváltozott a menetrend, ő meg indulás előtt 2 perccel jött rá, semmi jelentősége a majdnem késésnek és mielőtt azt hinné, realizálja, hogy az arcába csapó hidegnek sincs, sőt, annak se, hogy egy nő rászólt a buszon, menjen már arrébb, pedig nem bírt.
Milyen egyszerű és megszokott ez a reggel, milyen szép, beér, mosollyal az arcán üdvözöl. - Milyen csodás napunk van, nemigaz? - kérdi - Tökéletes - válaszol magának, s elhiszi.