Egyedül, a semmivel is ütköztem, de mi, átlebegünk a világon

gondolkoztál valaha azon
talán csak egy kis időre volt
szükséged? időre a léthez
az élethez
a megértéshez
mint szemednek, mikor
nagy sötétség után éri fény
vakít
fáj
lekapcsolnád
és akkor hirtelen
összeszűkült pupilláid engedni kezdenek
- mint agyam szorítása szívemet -
eleinte tapogatózol
mint idegen lakásban este
- már mindenki alszik -
majd egyszer már nem
nem félsz a lábad előtt heverő
ismeretlentől
mozogsz előre
tudatosan
bízol és kitágult pupilláid arra kérnek
ne kapcsolj semmit
se fel, se le
így jó
így mindent látunk



az a reggel, amikor realizáltam, már semmi mást nem szeretnék, csupán ágyban kávézni és közben gagyi verseket írni, életem végéig.