Mindenünk

palack lebeg a víz felszínén
lassan úszik, merengve nézem,
magunkat látom benne elzárva a külvilágtól,
létünk a víz felszínén
simogat a gondolat, itt minden időm a tiéd
s, időddel én bírok
fény csillan, szemembe süt, nem zavar hiszen
fogod kezeim, mosolyogsz, lágyan a hajamba túrsz
az üvegben vagyunk
minden mozdulatlan, a tér és az idő
éjszakába vált, mi veled ragyog
senki nem lát, magunk vagyunk
érzem meleg lélegzetedet az ajkaimon
a puha szád
heves szívverésedet, ahogyan mellkasunk
egymáshoz ér
érzem, ahogyan te érzékeled ezt a világot
lábaink összegabalyodnak, karjaid
szorosan ölelnek
bőröd, bőrömhöz tapad
s, ez mindenünk mi van, ez a kis szerelem a palackban
és ez épp elég